2014-2015 Határtalanul: Kézdivásárhely Gábor Áron Líceum

—
Határtalan informatika címmel a kézdivásárhelyi Gábor Áron Szakképző Líceummal, mint partneriskolával közösen pályáztunk.

—A pályázat célja, hogy a határon túli magyar szakközép- és szakiskolások együtt vegyenek részt szakmai programokban, készítsenek közösen szakmai produktumot, és nem utolsósorban ellátogassanak egymáshoz.
—A szilys diákok utazására 2014. november 5-8 került sor, —az erdélyi gyerekek pedig 2015. március 9-12 között látogattak Magyarországra.
—A pályázati programnak megfelelően az utazást előkészítő foglalkozások vezették be, ahol a gyerekek megismerkedtek Erdély történetével, illetve a meglátogatni tervezett városokkal.
 
—Mindkét fél bemutatta a saját szakképzését, mit tanulnak és milyen képesítést fognak szerezni az iskola befejezésével. —Megismerkedtünk a partneriskola által szervezett médiainfó versennyel.
—A 2/10. sz. osztály Kézdivásárhelyen bemutatott egy hálózat szimulációs feladatot, amit a budapesti látogatás során a valóságban is megépítettünk, és végigpróbáltunk. —Szereltünk és javítottunk számítógépeket és egyéb hardvereszközöket.
—Készítettünk közösen egyszerű játékprogramokat - programozás
—A munka mellett mind Erdélyben, mind Magyarországon tartalmas kirándulásokat szerveztek az aktuális vendéglátók.
Erdélyben az alábbi helyeket látogattuk meg: —Kézdivásárhely, —Zabola,—Kovászna,—Sepsiszentgyörgy,—Nyergestető,—Katrosa
—Hazafelé megmásztuk „magos Déva várát” és ellátogattunk az aradi hősök emlékművéhez is.
Magyarországon —Budapest, Szentendre, —Visegrád, Esztergom volt a cél. Hazafelé a vendégek megálltak Szegeden is.
—A pályázat elérte célját, a program befejeztével mindkét fél a kapcsolatok további ápolását tűzte ki célul, ami reméljük, sikerülni is fog!
A közeli viszontlátásra!